RIKKANCS

a Mezőmadaras-i Pataky-Ágotha Általános Iskola diáklapja

1. oldal

 

 

 

 

Kedves diákok,

 Nagyon örültem amikor felkértek, hogy segítsek az újság szerkesztésében, mert tapasztalatból tudom, hogy egy ilyen jellegű újság megszerkesztése mennyi erőfeszítésel jár, másrészről örömömre szolgál, mert tudom hogy ezzel ti is csak tanulni fogtok. Hasonló probálkozás már volt az iskola történetében, de a szerkesztő diákok távozása után megszűnt. Jó lenne, ha az újság fennmaradna a titeket követő generáció számára is, mert nem csak eszmei értéke van az újságnak, hanem általa gyakorolhatjátok a szólásszabadsághoz való jogotokat, elmondhatjátok véleményeteket, kivirágoztathatjátok képességeiteket is, ennél jobb unaloműzőt nem is találni.

Még csak annyit, hogy egy kalappal a javából!

Roman István,

az iskola volt diákja

 

Kedves diákok még egyszer!

Nem célom belekontárkodni a dolgotokba, és ha időnként észlelitek, hogy ezt teszem, ne habozzatok rámripakodni! Most kivételesen szót kérek, mert egy sulilap elindítása vagy újraindítása bizony nem kis dolog sem a ti, sem az iskola életében. Szeretném kitartásra és hatékony együttműködésre bátorítani azokat a lelkes tanulókat, akik az ötletet kipattintották a fejükből, és ki is vitelezték. A tanári kar nevében is köszöntöm a Rikkancsot!

Rikkantsatok hát nagyokat, kis rikkancsok!

György Imola, magyar tanárnő


2. oldal

A Pataky–Ágotha Általános Iskola újdonságai

 

A 2008-as tanévet a mezőmadarasi Kultúrotthonban kezdtük, mivel a Pataky–Ágotha nevű iskolánk felújítás alatt volt. Január magasságában immár birtokba vettük a kívül-belül átvarázsolt iskolát.

Azzal biztattak minket, hogy a munkálatokat befejezik az új tanévkezdésre. Mi reménykedtünk benne, hogy valóban így lesz. A munkálatok még 2008 tavaszán elkezdődtek, hogy a tanév kezdéséig befejeződjenek. Szeptember közepén, az első iskolanapon mi nem egy új suliban kezdtünk egy új tanévet, hanem a Kultúrotthonban, ahol nagyon hideg volt, és a körülmények nem feleltek meg a tanításnak. A Kultúrotthonban négy osztály tanult, az V., a VI. és a román tagozat, délután pedig a IV. osztály. Néhány szülő felajánlotta az általuk nem használt lakrészek szobáit a tanterem nélkül maradt négy osztály számára. A hideg miatt bevezették a rövidített tanórákat, negyvenperces tanóra és öt perces szünet van érvényben jelenleg is. Megjegyzendő, hogy öt perc alatt nem sok mindenre jut idő. A felújított, készen álló iskolaépületbe egy ideig azért nem költözhettünk be, mert nem volt fűtés. A munkálatok megkezdése előtt az iskolai felszerelést és bútorokat házakhoz szállították, mert nem volt hol tárolni – a Kultúrotthonban, ahol a téli vakáció kezdetéig tanultunk, még tábla sem volt.

Január 5-én végre visszaköltöztünk az új suliba, aminek nagyon örültünk, mert most már sokkal jobb körülmények között vagyunk. Új padokat, székeket, táblákat kaptunk. Nagyon jól néz ki a sulink, mert sok osztály van, az osztályok nagyon szépek, jól át vannak festve, és modernek. Vigyázni kell az ajtókra, ablakokra, táblákra, padokra, székekre, és még sok más mindenre, mert érzékenyek és drágák. Vigyázat: „ki mit ront, fizet”. Nagyon sok ajtó van, s ezért a diákok a hátsó ajtón közlekednek, a tanárok pedig elöl. És ez valóban így helyes, mert legtöbb suliban is így van.

Szerkesztők: Bokola Orsolya és Babos Gyopár

 


3. oldal

Újévi szokások

    

                  A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre. Így például semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, újév napja reggelén az első férfi látogató szerencsét, a nő viszont szerencsétlenséget hoz. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták „elvitte az aranyvizet”, az egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát tettek, ami szintén az egészség jelképe.

                   Bizonyos táplálkozási tilalmak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehet enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét. Olyankor szemes terményeket (babot, lencsét) is ajánlatos enni, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében: hosszúra nyúlik az élet, mint a rétes.

                   Szép hagyomány újév napján, hogy a kisfiúk és legények házról házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újevet köszöntők a portákon gabonamagvakat szórtak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak: ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó esztendő ígérkezett, a csillagos ég rövid telet ígért!

Szerkesztette: Sipos Gyöngyvér


4. oldal

 

Tréfás horoszkópia

 

 Kecske (Kos): Vigyázz, mert az utóbbi időkben a nagy hideg miatt lefagyhat a szakállad!

 

Nyuszi (Bika): A róka egyre többet van a környéken, zsákmányt keres magának. Ügyelj, mert te lehetsz az egyik áldozata!

 

Csirkék (Ikrek): Vigyázz, ne kerülj közel szárnyas állatokhoz, mert allergiát okozhatnak!

 

Antilop (Rák): Nagy barátság van készülőben, és a szerencsés nem más, mint az oroszlán.

 

Cica (Oroszlán): Az egérválogatásban legyél visszafogott, mert mostanában az egerek sok kalóriát tartalmaznak!

 

Leány (Szűz): Vigyázz, most nem álmodsz! Tehát, nem rózsaszín az ég!

 

Kutya (Mérleg): Óvakodj a macskától, mert konditerembe jár!

 

Kígyó (Skorpió): Vigyázz a nyelvedre, mert a sok sziszegés még a sünianyut is bánthatja!

 

Pingpongos (Nyilas): Vigyázz, mert ahogy te ütsz, véletlenül még szájba is találhat!

 

Fiú (Bak): Nem, a foci nem a lányok sportja!

 

Tűz (Vízöntő): Figyelj rám, szerintem ne kérd meg a víz kezét!

 

Cápák (Halak): Ne fogyókúrázz a nyár közepén!

 

Az oldalt szerkesztette: Balázs Beáta

 

 


 

  

5. oldal

Hogyan lehetek jobb tanuló?

 

 

Döntsd el, melyik tantárggyal fogsz kezdeni,.

Képzeld el, hogy egy sűrű, sötét dzsungelben rekedtél. A sűrű lombozat szinte minden napfényt elzár. A buja növényzettől alig bírsz megmozdulni. Csak úgy tudsz kiszabadulni, ha egy bozótvágó késsel utat vágsz magadnak.

Néhányak szerint az iskolaévek is ilyenek. Az ember egész nap az osztályterem fogságában van. Este pedig órákra leköti a rengeteg házi feladat. Te is így vagy ezzel?

A szüleidtől és a tanáraidtól talán folyton azt hallod, hogy többet kellene foglalkoznod ezzel a tantárggyal. De nem azért teszik, hogy megnehezítsék az életed! Egyszerűen csak azt szeretnék, hogy a lehető legjobbat hozd ki magadból. Mit tehetsz, ha annyira sok elvárást támasztanak, hogy legszívesebben feladnád? Megfelelő eszközökkel utat vághatsz magadnak a dzsungelben. Mik ezek az eszközök?

1. eszköz: állj pozitívan a tanuláshoz. Ha nem érdekel a tanulás, nem fogsz ösztönzést érezni arra, hogy jó tanuló legyél.

2. eszköz: gondolkodj pozitívan a saját képeségeidről. Az iskola felszínre hozhatja a rejtett képességeidet. Ha bebeszéled magadnak, hogy te nem vagy képes a fejlődésre, akkor lehet, hogy nem is leszel.

3. eszköz: legyenek jó tanulási szokásaid. Ahhoz, hogy elérj valamit az iskolában, előbb vagy utóbb tanulnod kell. Nem húzhatod ki magad alóla. Persze, lehet, hogy már a szó hallatán is borsódzik a hátad. De a tanulás hasznos. Sőt, egy kis erőfeszítéssel még élvezheted is.

    Ahhoz viszont, hogy jó tanulási szokásaid legyenek, fontos, hogy jól oszd be az idődet. Ne felejtsd el, amíg iskolás vagy, első a tanulás.

 

 

Egy kis segítség a házi

feladathoz

1. Találj egy jó helyet a tanuláshoz!

Olyan helyet válassz, ahol semmi sem tereli el a figyelmedet.Tanulás közben ne menjen a tévé.

2. Kezdd a fontosabbal!

Mivel a tanulás fontos, határozd el, hogy nem kapcsolod be a tévét, amíg nem végeztél a házi feladatokkal.

3. Ne halogass!

Legyen konkrét terved, hogy mikor készíted el a házi feladatodat.

4. Készits tervet!

Döntsd el, melyik tantárggyal fogsz kezdeni, melyik lesz a következő, és így tovább.

5. Tarts szünetet!

Ha úgy érzed, hogy már nem bírsz figyelni, tarts rövid szünetet.

6. Bízz magadban!

Ne feledd, általában nem az a különbség egy jó

és egy rossz tanuló között, hogy az egyik okos a másik meg buta, hanem az, hogy az egyik lusta, a másik pedig szorgalmas.Te is lehetsz jó tanuló. Tegyél erőfeszítést, és az eredmény nem fog elmaradni.

 

Az oldalt szerkeztette:

Kovács Beáta

 


6. oldal

 

Tudod-e, hogy…

 

A zsiráf hosszú nyaka és lábai nagy segítségére vannak a táplálkozásban. Ez az állat ugyanis a fák tetejéről legeli le a leveleket. Hosszú nyelve segítségével szakítja le őket. Ez a művelet bizony rendkívüli ügyességet igényel.

 

Nagyon sok állat a szagok segítségével tájékozódik. A hangyák például azért nem tévednek el sosem, mert szaganyagukkal megjelölik útvonalaikat. Minden hangya-családnak sajátos szaga van, erről egymást is felismerik. Ha idegen hangya kerül a bolyba, szagáról rájönnek és elpusztítják.                                                                                       

A bajusz a macskák érzékelője. Segítségével a cica el tudja dönteni például, hogy átfér-e a résen. Az orr- és a tapintószőrzet a macskáknál három területen található a pofán: a bajusz, a szemöldök és az oldalsó pofaszőrzet. Az orrszőrzet segít a macskáknak a sötét helyeken történő tájékozódásban, különösen egerészéskor fontos. A kommunikációban is helyet kap a bajusz. A bajusz „előretolása” barátságot, kíváncsiságot jelent, ezzel szemben hátra, a pofához szorítása védekezésre utal. A cicák 10-12 évet élnek.                                                                                                                                                                 

A föld összes állata közül a delfinek a legbarátságosabbak és a legkedvesebbek az emberrel. Minden forró és mérsékelt övi tengerben élnek, élettartalmuk 20-25 év. Csoportokban élnek. Ha bajban van egy társuk vagy egy ember, azonnal a segítségére sietnek. Könnyen megtanulnak trükköket, emlékeznek a bonyolult  gyakorlatokra, és utánozni tudnak egyes hangok.               

 

Legtöbbször késő délutáni nyári zivatar idején láthatsz szivárványt. Ha esik az eső, vagy éppen csak elállt, de süt a Nap, fordíts hátat a Napnak. Ekkor biztosan meglátod e csodálatos, földig hajló, színes csíkot az égen. Olyan, mint egy színes fékör. Legbelül kék, aztán van benne sárga és zöld, legkívűl pedig vörös színű. Ilyenkor a napfény színes sugarai tükröződnek a lehulló milliárdnyi esőcsepp parányi gömböcskéiben. Tehát olyan messze van a szivárvány, mint amilyen messze az esőcseppek vannak tőled.    

 Szerkesztette: Kovács Bea

 


  7. oldal

 SZTÁRVILÁG – KI KICSODA?

 

STEVEN SPIELBERG            (1947 – ...)

Míg Woody Alen hamisítatlanul keleti parti (New York-i), a modern filmgyártás legsikeresebb képviselőit a nyugati parton (tehát Hollywoodban) találjuk. Közéjük tartozik Steven Spielberg, akinek egyformán kitűnő érzéke van a látványtervezéshez, a színészvezetéshez, a ritmushoz és a vágáshoz, ráadásul minden filmjében óriási költségvetésből gazdálkodhat. Ő ma Hollywood legismertebb rendezője. A hetvenes–nyolcvanas évek nagy sikersorozata, a Cápa, a Harmadik típusú találkozások, az E.T., a Földönkívüli, Az elveszett frigyláda fosztogatói valamint a további két Indiana Jones–film után a Pain - Péter történetet feldolgozó Hookot (1991) bukásnak könyvelték el. 1993-ban azonban Spielberg minden bevételi rekordot megdöntött a csúcstechnológiát alkalmazó Jurrassic Parkkal. A holokausztot fekete-fehérben megidéző Schindler listája (1996) és a Jurrassic Parkot folytató Az elveszett világ (1997) is nagy kasszasiker lett. 

 

 

DAVID LYNCH   (1946 – ....)

 

A szexuális és hírügyi cselszövések foglalkoztatják az egyik legeredetibb, sötét világlátású amerikai filmrendezőtehetséget, David Lynchet is. Lynch hazai filmje, az Eraseshead bizar történet egy – nyivákoló, nem normális gyerekével összezárt – érzékeny álmodozóról szól, aki végül a falhoz vágja csecsemőjét, hogy megszabaduljon tőle. Lynchet Oscart díjra jelölték Kék bársony (1986) című filmjéért. Ennek a szürrealisztikus thrillernek az ifjú hőse egy levágott emberi fület talál, majd ahogy elindul a nyomon, elétárul a romlottság és a nemek közötti harc visszataszító, erőszakos világa.

                Az 1990-es években a számítógépes technika jóvoltából a történelmi és fantáziafilmek minden addiginál látványosabbá váltak. Így született George Lucas Csillagok háborúja – trilógiájának „felújított” és a történet sorrendjében első, ám utolsóként forgatott része, vagy minden idők legdrágább filmje, a Titanic.

 

Kedves olvasók!

 

Remélem, hogy még emlékeztek a csinos műsorvezetőnőre, Ördög Nórára. Egy pár éve ismerhettük meg egy gyerekműsorban, de már feltűnt társműsorvezetőként a Szombat esti lázban és a Csak csajokban is. Amikor először láthattuk, inkább a fiúk és talán a lányok is, főként a szépségét csodálták. De amint észrevettük a hihetetlen kedvességét, már nem is érdekelt minket a szépsége. Nagyon régies gondolkodású, főleg  családi szempontból. Jelenleg augusztusban hallhattátok és talán egy páran láthattátok is, amikor férjhez ment. Akkor még nagyon boldog volt, de azóta már sokminden megváltozott. A házasságuk nagyon megromlott, és úgy gondolták, hogy életüket külön utakon folytatják. Híresztelések szerint már megtalálták a boldogságot, csakhogy más-más ember mellett. Nóri a Fókusztól azt kérte, hogy ne a családtagjait faggassák, hanem őt kérdezzék a történtekről.

Tőlünk minden friss hírt megtudhattok, találkozzunk a következő lapszámban!

Szerkesztette: Balazs Beata

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 1
Havi: 2
Össz.: 19 741

Látogatottság növelés
Oldal: 2008 január
RIKKANCS - © 2008 - 2024 - rikkancs-diak.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »